Mindannyian igyekszünk magunkat megvédeni. Emberektől, érzésektől, külső hatásoktól, befolyásolási szándéktól. Mindenki maga tudja kit-mit és hogyan kíván magától távol tartani.

Mindenkinek joga van a privát szféra megőrzéséhez, a TE és az ÉN közötti határ meghúzásához.

HA VONALAS PAPÍRRA ÍRSZ.

Minden esetben azt kérem, hogy elemzési célra sima, fehér papírra írj, hogy lássam a lap adta négy oldalon kívüli kapaszkodó, támpont nélkül, hogy boldogulsz az írófelületen.

Ettől függetlenül van, hogy mégis vonalas vagy kockás lapon kapom meg a kézírásodat, mert csak olyan volt otthon, meg egyébként sem mondjam meg mire írj. Sokszor tudatos, de olykor tudattalan választásod lesz a vonalas papír, mert a vonalazás segít egyenesen tartani a sorokat, nem kell "bajlódni" a sorok közötti távolságtartással, biztonságot adóan egyengetik azok útját. Ebben az esetben teljesen nyilvánvaló a bizonytalanság miatti támasz-, az önállótlanságod miatti irány mutatás igénye. Ekkor a soraid erősen tapadni fognak a vonalra.

Lehet, hogy azért ragaszkodsz a vonalas papírhoz, mert nagy benned a megfelelési vágy - nekem is meg akarsz felelni - vagy a tökélesség látszatát akarod kelteni és így igyekszel leplezni a hibáidat.

Ha tényleg csak vonalas papírod volt otthon, akkor a soraid nem ülnek rá a vonalra. Kisebb-nagyobb mértékben, de felette fognak futni. Ha a soraidat a vonalazás ellenére sem tudod megtartani, mert aláesik, vagy le-fel hullámzik, annak valamilyen pszichés betegség vagy lelki megterhelés lehet az oka.

Ha a kérés ellenére, nem sima papíron kapom meg az írásmintát, akkor helyben megkérlek, hogy írj néhány sort egy üres lapra.

Régebben nagy "divat" volt a sorvezető használata, ami a papírlap alá helyezve, mások számára láthatatlan mankót biztosított. Természetesen a rezzenéstelen, túl szabályos margójú és sorvezetésű íráskép mindig gyanús, mert lehet, hogy egy feszes, túl tudatos személyt takar, de lehet, hogy csak jó benyomást akarsz kelteni a sorvezető használatával.

Ugye veled is előfordult már, hogy megláttál egy gyöngybetűs vagy éppen egy macskakaparáshoz hasonlító kézírást és szinte felkiáltottál:

- Úr Isten, hogy tudsz te így írni?
- Úr Isten, te milyen ember vagy?

Ez olyan, mintha azt kérdeznéd:

A grafológiában nincs olyan, hogy szép vagy csúnya írás. A szépen formált betűk mögött is megbújhat egy sérült, szorongó, neurotikus lélek, gyilkos gondolatokkal. És a kevésbé szép betűk is rejthetnek odaadó, figyelmes, érzékeny szívű empatikus embert.

A látszat néha csal!

BIZONYTALANSÁG A KÉZÍRÁSBAN.

A legmagabiztosabb ember is olykor elbizonytalanodhat. Attól, hogy mindig tudod mit akarsz, bízol saját magadban, van önbecsülésed, tudod mire vagy képes és ennek megfelelően hozol döntéseket, még megeshet veled is, hogy valami előtt megtorpansz, hezitálsz, ami rajtad is kifog.

Vannak tipikus, bizonytalansággal átszőtt életszakaszok, mint például a kamaszkor, amikor a saját magával is ingatag kapcsolatban lévő fiatal mindenkivel és mindennel hadilábon áll. De a későbbiekben is hozhatja úgy az élet, hogy csak vergődsz egy helyzetben, mert nem tudod mi lenne jó, hogy kellene viselkedni, reagálni, dönteni.

Teljesen természetes, ha nem tudod mindenre azonnal a választ, ha nem tudod egyből melyik a helyes út.

A kézírásban a legapróbb megingásod, kilengésed, bizonytalanságod is tetten érhető. De minél nagyobb a kilengés, annál nyilvánvalóbbak a jelek is.

Ha megborul a kézírásodban a harmónia, ha ingadozóvá válik a betűid dőlése, ha a betűméretek széles skálán mozognak, ha az oválbetűid horpadtak, nagyságuk pedig változást mutat, ha a soraid közötti távolság nagysága és a törzsvonalad erőteljes hullámzásba kezd, akkor tuti, hogy belső bizonytalanság van a háttérben. Minél szabálytalanabb a vonalvezetésed, annál befolyásolhatóbbá és manipulálhatóbbá válsz, főleg ha a támaszkeresés, az önkontroll vesztés is megjelenik a kézírásodban.

A csatolt írásminta a bizonytalanság jelei közül néhányat tartalmaz.

HATÁROZOTTAN ÁLLÍTOM, HOGY BIZONYTALAN VAGYOK!

Igen, ezt én szoktam mondani, mert bizony így van!

Mindenkivel előfordult már, hogy kételkedett abban, elég jó-e. Megfelel-e egy adott munkára, egy adott személynek. Döntéshelyzetben jól választott-e, meg tudja-e oldani az előtte álló feladatot.

Teljesen természetes, ha felmerül benned, a: Mi van, ha nem sikerül?, Mi van, ha kevés vagyok ehhez? érzés. Ilyenkor a belső védekező mechanizmusod lép működésbe, ami igazából segít, hogy ne meggondolatlanul ugorj bele valamibe, ne rohanj ész nélkül a falnak. Az a félelem, aggódás, amit ilyenkor érzel, teljesen természetes, sőt szuper jó - nem engedi, hogy felfújt önbizalmú lufiként keringj a világban és belefuss valamibe átgondoltság nélkül.

Ha te sem vagy az a: Ide nekem az oroszlánt! típus, akkor biztos noszogatott már téged is valaki, hogy: Naaa, legyen már egy kicsit nagyobb önbizalmad! Légy egy kicsit határozottabb!

Igen, nagyszerű, ha van önbizalmad, jó az önbecsülésed, ha meglátod és értékeled magadban a jót, de attól még helye van benned a kételynek is.

Van, aki ész nélkül beleveti magát az olyan helyzetekbe, melyekkel szembetalálkozva a másik ember napokat, heteket, hónapokat tipródik, rengeteg álmatlan éjszakát maga mögött hagyva. Egyik sem jó, mert míg a "bátor" ugró felelőtlen, addig a toporgó, önmagát gyötrő, felesleges köröket futva, lemaradhat egy lehetőségről.

Ha félsz, ha tartasz valamitől, ha bizonytalan vagy magadban, azzal nincs semmi baj! Az is annak a folyamatnak a része, amely az elindulásodat segítheti. El kell fogadni, nyugodtan hagyd, hogy átjárjon, aztán indulás...

Extrém esetben a kínzó bizonytalanság bénító lehet, szinte cselekvőképtelenné tehet. Ebben az esetben viszont lehet, hogy a bizonytalanságod az erősen sérült, megtépázott ÉN-képből, a magadba vetett bizalom és hit megsemmisüléséből fakad. Ha te ilyen vagy, akkor a külső hatások könnyen megingathatnak. A befolyásolók és manipulátorok igazi kincsként tekintenek rád.

Neked van ÉLET az életedben?

Nem mindegy, hogy " csak" élsz vagy meg is éled az életet.

Szerencsés esetben egészséges vagy, érzelemteli kapcsolatot ápolsz a családtagjaiddal, barátaiddal, szereted a munkádat, jónak, kiegyensúlyozottnak érzed az életedet.

Ehhez az is kellett, hogy kisgyermekként a szüleid megalapozzák az életedet szeretettel, figyelemmel, törődéssel, de mellette te is sokat tettél saját magadért, azért hogy ilyen életed legyen.

Így kerek az egész.

Sokaknak azonban nem adatik meg az a szép gyermekkor, amikor megkaphatnák a felnőtt élet alapjait. Ha nem jó az alap, akkor arra a későbbiekben hiába akarsz falakat húzni, felépíteni a te kis házadat, felépíteni saját magadat, hiába erőlködsz és küzdesz, mert az nem lesz az "igazi".

Ha téged kisgyermekként feltétel nélkül szerettek és fontos voltál a környezeted számára, akkor te azzal a hittel lépsz ki a nagyvilágba, hogy értékes és szerethető vagy. Attól függően mennyi elismerést, dicséretet, bátorítást kaptál, fog alakulni az önbecsülésed, a magadba vetett hited, alakul ki az Én-képed. Az sem mellékes, hogy mely cselekedeteidet jutalmazták jó szóval, és melyeket büntettek esetleg. Ha szidással, becsmérléssel, folyamatos megalázással terhelt a pszichés háttered, akkor az felnőttként - és már gyerekként is - akár önértékelési problémához, személyiségzavarhoz, magánéleti kudarcokhoz vezethet. Annak, akinek nem volt természetes a szeretetteljes családi légkör, sokkal nehezebb boldogulnia a későbbiekben.

A szorongó, önbizalomhiányos gyermekből, mi más lehetne, mint szorongó - vagy már depresszív -, önértékelési problémákkal küzdő, kötődési zavaros felnőtt, aki számára szinte fuldoklás az élet.

Felnőttként igyekezhetsz helyre hozni azokat a hibákat, amiket gyermekkorban ejtettek rajtad, ha felismered, hogy valami nem oké benned, de így is akár évekig, évtizedekig (!) is eltarthat míg felépíted magadat.

Sokaknál hiába van felismerés, nem megy a kilábalás. Nincs kapaszkodó, nincs követendő példa, nincs támogatás, nincs ki erőt és szeretetet adjon. De nehéz is olyan embert szeretni, elfogadni, támogatni, aki nincs kibékülve önmagával, aki a hibát keresi és látja meg magában, aki kifelé azt kommunikálja, hogy ő értéktelen.

Így gyűrűzhetnek be a felnőttkorba a gyermekkori negatív hatások, így béníthatják meg az embert, a saját magával és a másokkal való kapcsolódást.

MÉG EGY KICSI SZORONGÁS.

Hogy kiben milyen formát ölt a szorongás, az egyénenként eltérő. Kinél a lelki tünetek dominálnak, kinél a testiek erőteljesebbek és a megnyilvánulása is egyénenként eltérő árnyalatú.

Szorongóként az önmagadba és másokba vetett hited hiánya, a mindenhol veszélyt sejtő érzések, sebezhetővé, kihasználhatóvá tehetnek. Ha valakihez közel kerülsz - ami elég ritka -, azzal erős függőségi viszonyod alakulhat ki. Keveset alszol, azt is nyugtalanul, negatív gondolatokkal övezve, teli zavaros, rémisztő álmokkal. Ez természetesen a következő napodat is megpecsételi, folyamatosan fáradt, levert, enervált, motiválatlan leszel.

Ebben az esetben az írásképedben viszonylag jól megtartod az iskolában elsajátított normaírás formáit. Kis méretű, szűk, szögesedő írás jellemez. A problémáidat, a téged gyötrő gondolatokat nem akarod mások előtt felfedni. Izmaid feszülése miatt vonalkisiklások, elrántások is keletkezhetnek az írás folyamata során. Nagy, vagy nagyon is kicsi sor- és szótávolságot hagysz, attól függően, hogy fokozott távolságtartás jellemez, vagy éppen ellenkezőleg, erős a támaszigényed. Soraid lefelé tendálnak, és erőteljesebb hullámzást mutatnak. Az íróeszközt vagy nagyon kicsi vagy nagyon nagy erővel nyomod a papírlapra. Ebből is látszik milyen széles skálán mozog és milyen végletekkel bíró lehet a szorongásos betegséged.

A gyermekkori traumákon túl vagy azokat kiegészítve a felnőttkori szorongást az egészen egyszerű dolgoktól kezdve, a fóbiákon, kényszer cselekedeteken át, szexuális elfojtások, feldolgozatlan, szőnyeg alá söpört problémák is okozhatják.

(Szinte minden általam vizsgált írásban felbukkannak szorongásra utaló jegyek, amik bemutatásától most eltekintenék a téma érzékenysége, a személyiségi jogok tiszteletben tartása miatt.)

SZORONGÁS.

Mindannyian aggodalmaskodunk, félünk valamitől. Személytől, helyzettől, történéstől, vagy sokszor nem is tudjuk tárgyiasítani azt, ami rossz érzést kelt bennünk.

Szerencsés esetben csak alkalmanként érezzük azt a tünetegyüttest, amit szorongásként emlegetünk, de van, akinél ez egy állandósult állapot és súlyos pszichoszomatikus és idegrendszeri problémákat okoz.

A szorongásos állapot gyökerei sokszor visszavezethetőek a gyermekkorba, vagy akár korábbra is, hiszen örökölhető problémáról van szó. Ha kisgyermekként már szorongtál, akkor lehet, hogy a félelmeidet magadba zárva, befelé forduló, túl jó, szófogadó voltál. Vagy pont a félelmeidet felhasználva agresszíven szembeszálltál a világgal, amiből a környezeted csak annyit vett le, hogy "rossz" gyerek vagy.

A későbbiekben a gyermekkori jelekhez hozzáadódik még a labilis hangulat, az önvád, önostorozás, túlzott lelkiismeretesség, pesszimista beállítottság, a mindenben és mindenkiben való kétkedés. Alapjáraton negatívan közelíted meg a dolgokat, a rosszra van belőve a radarod, a jót vagy nem veszed észre vagy nem értékeled.

Ha már tudod mitől ódzkodsz, mitől érzed magad kellemetlenül, igyekszel távol tartani magadat tőle - legyen az valós vagy vélt veszély-, hogy a viszonylagos (!) lelki nyugalmadat, nehogy megborítsa az, amivel szembesülnöd kellene - miközben folyamatosan rettegsz, mikor botlasz bele.

Ha szorongásos neurózisban szenvedsz, extrém esetben szorongásos rohamokat is "produkálhatsz", amit a felgyülemlett kínzó félelem, fóbia, stressz generál. A szorongásos roham tulajdonképpen pánikroham, ami kezeletlenül gátolhat - gátolni is fog - a normális életvitelben.

Van, hogy valaki kisétál az életedből, vagy elveszíted, hogy már nem a tiéd. Engedd meg magadnak a miatta érzett fájdalmat, de ne hagyd, hogy magával vigye az életkedvedet, a vágyaidat, a céljaidat, hogy elhomályosítsa a jelenedet és rátelepedjen a jövődre.

Ő elment, de ne engedd, hogy magával vigyen téged is! Maradj itt és lásd meg azokat, akik itt maradtak melletted, veled, érted.

Minden egyes nap egy új lehetőség. Arra hogy megtedd, amit már régóta szeretnél, hogy kimond, ami már egy ideje kikívánkozik belőled. Hogy foglalkozz egy kicsit magaddal vagy éppen másokkal.

Értékeld, hogy kapsz még időt, kapsz még lehetőséget! Élj vele és úgy töltsd, ahogy neked a legjobb.

Minden napodat tiszta lappal indíthatod, és hogy mivel írod tele az csak rajtad múlik.

"MINTA" KAPCSOLATAINK.

"Közel 20 éve vagyok férjnél és még soha nem volt közöttünk hangos szó, mindenben egyet szoktunk érteni, mindent meg tudtunk beszélni. Ezért ért villámcsapásként és állok értetlenül a férjem mostani viselkedése előtt. Nem lehet hozzászólni, ha kérdezem hol járt, elintézi annyival, hogy dolgozott. Nem foglalkozik velem, velünk és kerüli a társaságomat. Biztos megcsal, amit nem értek, mert eddig mintaházasságban éltünk."

"Soha semmi gondom nem volt a gyerekkel. Mindig szót fogadott, engedelmes és jó magaviseletű volt. Nem értem mi lelte, de felesel, bevágja előttem az ajtót, teljesen kivetkőzik magából, mintha nem is ő lenne. Talán a kamaszkor teszi ezt vele."

Igen, lehet, hogy az egyik megcsal, a másikat pedig bekebelezte a kamaszkor, de lehet, hogy másról van szó.

Lehet, hogy az eddigi időszak konfliktusmentessége az oka a most kialakult helyzetnek. Olyan nincs, hogy mindig minden klappol két ember között. Mert bármilyen kapcsolatról is van szó, legyen az pár-, szülő-gyermek-, munkahelyi-, baráti- kapcsolat, az eltérő érdekeink, értékrendünk, véleményünk

keresztezhetik egymást. Temparementumunktól, érzelmi beállítottságunktól és neveltetésünktől függően fogjuk kezelni ezeket a szituációkat, fogjuk érvényesíteni meggyőződésünket.

A konfliktus mentes kapcsolatok kicsit gyanúsak. Feltételezhető, hogy a kapcsolatban résztvevők valamelyike, elnyomott, vagy alárendelődik a békesség kedvéért. Ennek eredménye lesz a látszatra jó, kiegyensúlyozott, harmonikus kapcsolat. De ez az állapot hosszú távon megbetegítheti a háttérbe szorult személyt, ami megváltozott viselkedésben fog megnyilvánulni, de akár konkrét betegségjegyeket, szorongást, depressziót is eredményezhet.

A konfliktus szerves része kapcsolatainknak, igaz kezelésük nem egyszerű. Ilyenkor ki védekező, ki támadó állásba helyezkedik, ki pedig megtalálva az arany középutat figyelembe veszi nem csak a saját, hanem a másik fél igényeit, gondolatait, érdekeit is.