Szerencsés esetben egészséges vagy, érzelemteli kapcsolatot ápolsz a családtagjaiddal, barátaiddal, szereted a munkádat, jónak, kiegyensúlyozottnak érzed az életedet.

Ehhez az is kellett, hogy kisgyermekként a szüleid megalapozzák az életedet szeretettel, figyelemmel, törődéssel, de mellette te is sokat tettél saját magadért, azért hogy ilyen életed legyen.

Így kerek az egész.

Sokaknak azonban nem adatik meg az a szép gyermekkor, amikor megkaphatnák a felnőtt élet alapjait. Ha nem jó az alap, akkor arra a későbbiekben hiába akarsz falakat húzni, felépíteni a te kis házadat, felépíteni saját magadat, hiába erőlködsz és küzdesz, mert az nem lesz az "igazi".

Ha téged kisgyermekként feltétel nélkül szerettek és fontos voltál a környezeted számára, akkor te azzal a hittel lépsz ki a nagyvilágba, hogy értékes és szerethető vagy. Attól függően mennyi elismerést, dicséretet, bátorítást kaptál, fog alakulni az önbecsülésed, a magadba vetett hited, alakul ki az Én-képed. Az sem mellékes, hogy mely cselekedeteidet jutalmazták jó szóval, és melyeket büntettek esetleg. Ha szidással, becsmérléssel, folyamatos megalázással terhelt a pszichés háttered, akkor az felnőttként - és már gyerekként is - akár önértékelési problémához, személyiségzavarhoz, magánéleti kudarcokhoz vezethet. Annak, akinek nem volt természetes a szeretetteljes családi légkör, sokkal nehezebb boldogulnia a későbbiekben.

A szorongó, önbizalomhiányos gyermekből, mi más lehetne, mint szorongó - vagy már depresszív -, önértékelési problémákkal küzdő, kötődési zavaros felnőtt, aki számára szinte fuldoklás az élet.

Felnőttként igyekezhetsz helyre hozni azokat a hibákat, amiket gyermekkorban ejtettek rajtad, ha felismered, hogy valami nem oké benned, de így is akár évekig, évtizedekig (!) is eltarthat míg felépíted magadat.

Sokaknál hiába van felismerés, nem megy a kilábalás. Nincs kapaszkodó, nincs követendő példa, nincs támogatás, nincs ki erőt és szeretetet adjon. De nehéz is olyan embert szeretni, elfogadni, támogatni, aki nincs kibékülve önmagával, aki a hibát keresi és látja meg magában, aki kifelé azt kommunikálja, hogy ő értéktelen.

Így gyűrűzhetnek be a felnőttkorba a gyermekkori negatív hatások, így béníthatják meg az embert, a saját magával és a másokkal való kapcsolódást.