SZORONGÁS.

Mindannyian aggodalmaskodunk, félünk valamitől. Személytől, helyzettől, történéstől, vagy sokszor nem is tudjuk tárgyiasítani azt, ami rossz érzést kelt bennünk.

Szerencsés esetben csak alkalmanként érezzük azt a tünetegyüttest, amit szorongásként emlegetünk, de van, akinél ez egy állandósult állapot és súlyos pszichoszomatikus és idegrendszeri problémákat okoz.

A szorongásos állapot gyökerei sokszor visszavezethetőek a gyermekkorba, vagy akár korábbra is, hiszen örökölhető problémáról van szó. Ha kisgyermekként már szorongtál, akkor lehet, hogy a félelmeidet magadba zárva, befelé forduló, túl jó, szófogadó voltál. Vagy pont a félelmeidet felhasználva agresszíven szembeszálltál a világgal, amiből a környezeted csak annyit vett le, hogy "rossz" gyerek vagy.

A későbbiekben a gyermekkori jelekhez hozzáadódik még a labilis hangulat, az önvád, önostorozás, túlzott lelkiismeretesség, pesszimista beállítottság, a mindenben és mindenkiben való kétkedés. Alapjáraton negatívan közelíted meg a dolgokat, a rosszra van belőve a radarod, a jót vagy nem veszed észre vagy nem értékeled.

Ha már tudod mitől ódzkodsz, mitől érzed magad kellemetlenül, igyekszel távol tartani magadat tőle - legyen az valós vagy vélt veszély-, hogy a viszonylagos (!) lelki nyugalmadat, nehogy megborítsa az, amivel szembesülnöd kellene - miközben folyamatosan rettegsz, mikor botlasz bele.

Ha szorongásos neurózisban szenvedsz, extrém esetben szorongásos rohamokat is "produkálhatsz", amit a felgyülemlett kínzó félelem, fóbia, stressz generál. A szorongásos roham tulajdonképpen pánikroham, ami kezeletlenül gátolhat - gátolni is fog - a normális életvitelben.