Minden évben előveszem a témát, mert úgy érzem foglalkozni kell vele, de idén az októberi COMING OUT VILÁGNAP-on valamiért kimaradt.

De mit is jelent a coming out?

Ha homoszexuális, biszexuális, leszbikus, vagy transznemű vagy, és eddig még nem merted bevallani másoknak, akkor ez a nap - és persze bármelyik másik is - tökéletes arra, hogy megtedd. A Világnap pusztán arra akarja felhívni a figyelmet, hogy sokan vannak, akik identitásukat nem merik felvállalni, félve a megbélyegzéstől, a támadástól, a kirekesztéstől, a megaláztatástól.

Sajnos a BUDAPEST PRIDE javarészt a szélsőséges szexuális megnyilvánulási formákat vonultatja fel, ami természetesen sokak szemét szúrja. Így azok, akik egyszerűen "csak" boldogok szeretnének lenni egy azonos nemű megértő, szerető társ oldalán és nem kérnek a parádéból, és a másságukat nem kívánják zászlóként lobogtatni, ők a PRIDE és hozzá hasonló szerveződések és azok negatív megítélése miatt, félnek vállalni gondolataikat, érzéseiket, beállítottságukat.

Nekünk, embereknek alapvetően is bajunk van a mássággal. Hisz sokszor azt is nehezen viseljük el, ha a másik embernek tőlünk eltérő a véleménye, a gondolata, az érzései. Hamar ítélünk és bírálunk, ha a miénktől eltérő az életvitele, az öltözködési stílusa. Nehezen megy az elfogadás, a megértés, mert úgy gondoljuk, ahogy mi gondolkodunk, élünk, viselkedünk, ahogy mi döntünk és kinézünk, az a helyes, a jó, a követendő, mi több, a NORMÁLIS. Aki más, az kívül esik a normálison, hiszen ő MÁS.

Ha az apró eltéréseket nem szívleljük a másikban, hogy tudnánk elfogadni és pláne megérteni, ha valaki a saját neméhez vonzódik. Ha még esetleg rosszindulatúak is vagyunk, akkor bántón, sértőn is viselkedünk vele, büntetjük azért, mert ő más.

Éppen ezért, közülük nagyon sokan titokban tartják, ha van párjuk, nem mutatkoznak nyilvánosan együtt, tehát nem vállalják fel a világ előtt sem magukat, sem a másikat. De szép számmal akadnak olyanok is, akik a társadalmi megítéléstől tartva az ég világon senkivel nem osztják meg az ilyen irányú érdeklődésüket. Nem keresnek párt és csendes vagy éppen őrjítő magányban élnek. Ha véletlenül egy másik ember ráérez a másságukra, menekülőre fogják.

Pedig illő lenne elfogadni, hogy attól, hogy valaki homoszexuális, leszbikus, biszexuális vagy transznemű, nem rosszabb, mint mi, egyszerűen csak másmilyen.

De miért feszegetem grafológusként a témát?

A "másság" nem egy "zavar" eredménye, tehát magad és mások előtt felvállalva nem fog negatívan hatni a személyiségedre. Ha viszont az identitás felvállalása magad előtt sem megy, a környezeted előtt titkolózni kényszerülsz, akkor már okozhat személyiségzavart, ami meg is fog mutatkozni a kézírásodban.

Ha valami hiányzik az életedből, nem csak annak a hiánya fog megmutatkozni az írásodban, hanem a hiány következményei is!