Általános és középiskolás koromban is teljesen egyértelmű volt, hogy, ha fogalmazást írtam, a külalakra kivétel nélkül mindig 5-öst kaptam.

De miért is?

Mert szabály- és normakövető gyerekként, engedelmes, megfelelési kényszeres voltam. A környezetem megkövetelte, hogy az legyek, így az is voltam. Ha az adott keretből ki szerettem volna törni, egyből utamat állták, hogy ne járjon sikerrel a próbálkozásom.

A minap kezembe került egy 16 évesen, gimi 2. osztályában írt fogalmazásom, ami erősen formahangsúlyos, merev, minden egyediséget nélkülöző írásképet mutat.

Sokan örülnek, ha az ennyi idős gyerek szófogadó, nem tanúsít ellenállást és jól nevelt minden körülmények között. Igen ám, de a személyiség fokozatos kibontakozásának folyamata ideális esetben 3-4 osztályos korban elindul, 5-6 osztályos korban felerősödik és 7-8 osztályban erőteljessé válik.

Természetesen minden gyermeknél más ütemű a fejlődő képességek, megszerzett ismeretek beépülése a cselekedetbe, gondolkodásba, így a személyiségbeli változások is gyermekenként eltérőek.

Akárhogy is van, 16 éves korban már nagyon nem ott kell tartani, ahol annak idején én tartottam. Minél később engedünk teret a gyermek igazi énjének, annál nehezebben tud felépülni és kiteljesedni a személyisége. Amíg ez nem történik meg, addig olyan, mintha a nagyvilágból csak egy szobányi területen mozoghatna.

Na így lesz valaki "későn érő"!

Hagyni kell gyermekünket, hogy a maga ütemében alakuljon, váljon azzá, aki igazán ő maga. Terelgetni lehet, de engedni kell repülni, szárnyalni, saját hibáiból tanulni.