Bezzeg az én időmben...

(Igen, egy kicsit.)

Ha magadba nézel vagy szemügyre veszed a közvetlen környezetedben élő embereket, mit látsz? Hogy kezelik saját és mások érzéseit?

Nos, régen - az én gyermekkoromban - ha elromlott valami a háztartásban, addig-addig javítgattuk, toldozgattuk-foltozgattuk, amíg esély volt arra, hogy tovább működjön. Mindent elkövettünk, hogy "megmentsük" és ne kelljen újat venni. Persze volt az a pont, amikor le kellett cserél, de addig mindent megtettünk "érte".

Ma viszont egyrészt nem is éri meg, mert sokszor költségesebb a javíttatás, vagy úgy vannak összerakva, hogy esélytelen az alkatrész csere, mert "egyszer használatosra" tervezték. Másrészt nem akarsz bajlódni, hiszen jobban megéri, ha veszel másikat, az már többet is fog tudni az előzőnél, és szebb is, jobb is lesz.

Ami kicsiben így működik, az nagyban sem különbül.

Ahogy kezeljük ezeket, a semmiségnek tűnő dolgokat, úgy bánunk saját magunkkal és embertársainkkal. Úgy bánunk önmagunk és mások érzéseivel is.

Oké, ami nem megy nem kell erőltetni, nem kell energiát és időt belefektetni, nem kell érzelmet beleölni, de manapság egyre gyakoribb, hogy nem is akarunk. Minek bajlódni a párunkkal, a barátainkkal, vagy egyéb kapcsolatainkkal! Ha már elhasználtuk, meguntuk, kifacsartuk, ha már nem úgy funkcionál, ahogy nekünk tetszik, egyszerűen csak kidobjuk, hiszen lesz helyette másik, aki szebb, aki jobb, aki jobban szórakoztat, aki jobban megért, aki kielégít, akitől azt kapjuk, amire most szükségünk van. De meddig? Amíg valami megint nem tetszik és ahelyett, hogy megbeszélnénk, és megoldást találnánk a felmerülő problémára, inkább fogjuk, és kukába hajítjuk a másik embert, mint egy elhasznált papírzsepit.

Természetesen mi is vagyunk a másik oldalon. Minket is olykor kiállítanak a játékból és parkolópályára tesznek, mert már nem vagyunk elég jók, mert elhasználódtunk, már selejtesek lettünk. Tehát kölcsönös a semmibe vétel, a nem számítasz, nem kellesz. Így bánunk egymással.

A kérdés, hogy meddig. Mindenkinek szüksége van mély, szeretetteljes emberi kapcsolatokra, mégis játszunk egymás érzéseivel. Addig tesszük ezt, amíg egyszer, ha igazán lent leszünk a padlón senki nem lesz, akiért nyúlhatnánk.