- Azért nem segítek senkinek, mert nekem sem segít senki!
- Engem sem hallgat meg senki!
- Velem sem foglalkozik senki!
- Engem sem hív fel senki!
- És sem vagyok fontos senkinek!

Azt szeretnénk, ha mi magunk, az érzéseink, a gondolataink, amit teszünk, amit elértünk, ami aggaszt, ami bánt bennünket, az másnak, szeretteinknek, családtagjainknak, barátainknak is ugyanolyan fontos legyen, mint nekünk. Hogy számítsunk, hogy figyeljenek ránk, hogy értékeljenek bennünket.

Jogos a vágyunk, de valljuk be őszintén, mi mindent megteszünk a másikért? Mi mindig ott vagyunk a másik mellett, mindig számíthat ránk? Biztosítjuk őt időről-időre, hogy szeretjük, hogy érdekel minket mi történik vele?

Inkább elmegyünk egymás mellett és befogjuk a fülünket, minthogy megállnánk és meghallgatnánk a másikat, elfordítjuk a fejünket, nehogy meg kelljen látni, ha bajban van és nehogy segíteni kelljen, mondván rajtunk is átnéznek és átlépnek.

Kapni szeretnénk, adni viszont csak akkor, ha biztosak lehetünk a viszonzásban. A kölcsönös figyelem, szeretet, odaadás a legnagyszerűbb kapocs, bármilyen kapcsolatról is van szó.

Néha viszont annak is segíteni kell, aki nem tudja viszonozni a segítséget. A szeretet, a törődés ugyanis körbejár, egyszer valakitől úgyis visszakapod.