TE MIT GONDOLSZ ERRŐL?

Nem rajongok költőért, nincs kedvenc versem. Nem mennék el a világ végére egy énekes, egy zenekar miatt, nincs kedvenc számom. Nem bújom a múzeumokat, nem gyűjtöm egy híres festő festményét sem. Nincs kedvenc íróm, sem kedvenc rendezőm, színészem....

Viszont szeretem a verseket, a filmeket, szeretek könyvet olvasni, szeretem a szép képeket, a jó zenét...éppen milyen a hangulatom.

Néha rácsodálkozom egy-egy filmre, hogy atya ég, milyen elme szülte, egyáltalán hogy jutott ilyen szörnyű lény, ilyen abberált történet az író eszébe. Vagy mi késztette a festőt egy számomra értelmezhetetlen kép megfestésére, egy megfoghatatlan tartalmú szobor kifaragására a szobrászt, egy kóros jegyeket hordozó bizarr zenemű megalkotására a zeneszerzőt.

Ráadásul elismert, híres emberekről és az ő munkájukról, alkotásaikról van szó. Néha egy megbomlott elme, egy sérült lélek, egy önmagával vagy a világgal harcban álló, sokszor pedig egy pszichiátriai eset művét emeljük piedesztálra.

Bármit is teszel az életben, abban az egész személyiséged benne van. Az érzéseid, a gondolataid, a múltbéli emlékeid, az önmagaddal és a másokkal való kapcsolataid, a tulajdonságaid, mind átszövik a tevékenységeidet. Tehát teljesen természetes, hogy a művészek is azt tudják megjeleníteni alkotásaikban, ami bennük van, ami átjárja, foglalkoztatja őket. Ha sérültek, ha mentális betegséggel küzdenek, akkor a mű azt mutatja meg, ha elfojtás, félelem, megborult elmeállapot jellemzi őket, akkor a mű nem tud mást közvetíteni, csak ezt az állapotot.

Nem véletlen, hogy sok nagy művész a súlyos problémákkal küzdő emberek közül kerül ki. Valahol, valamilyen formában ki kell, hogy dolgozzák magukból, amit éreznek, gondolnak. Esetükben ezek az érzések az egyéni látásmódnak köszönhetően, megzabolázatlanul, nyers valójukban kerülnek felszínre.

A csatolt kép Nicolas de Staël festménye.