FELNŐTTÉL VAGY FELNŐTT LETTÉL?

Soha sem szakadunk el teljesen a gyermeki ÉN-ünktől, hanem magunkban hordozva azt, éljük felnőtt életünket. Ki többet, ki kevesebbet őriz meg abból a kisgyermekből, aki egykor volt, de egyikünk sem tudja hátrahagyni teljesen, hiszen abból fejlődött, alakult azzá, akivé mostanra vált.

20-, 30-, 40-, 50-, 60-, 70-, 80- éves felnőttként mit gondolsz magadról? Mennyire sikerült felnőnöd? És mennyire maradtál gyermek? És itt nem arra gondolok, hogy tudsz-e gyermeki lelkesedéssel nevetni, játszani, önfeledten örülni!

A neveltetés, a gyermekkori emlékek, tapasztalások összessége fogja meghatározni és befolyásolni milyen felnőtté válunk. Minél teljesebb, nyitottabb, "értékesebb" gyermekkorod volt, annál teljesebb élet várhat felnőttként is rád. Ha szeretve voltál, ha törődtek veled, ha kaptál elég teret önmagad kibontakoztatására gyermekként, akkor zökkenőmentesen érkezhetsz a felnőttkorba. Ha nem mondhattad ki, amit éreztél, ha nem kaptál kellő figyelmet, ha nem lehettél igazán gyermek, mert túl szűk keretek között mozoghattál, ha mozoghattál egyáltalán, akkor egy felnőtt testbe zárt gyermekké válsz. Benned ragad minden, amit nem élhettél meg, amit nem mondhattál ki, amit eddig nem érezhettél, nem tehettél meg. Ezzel meg is pecsételődött a felnőtt léted, hiszen sokszor évek, évtizedek, vagy akár az egész életed "rámegy" arra, hogy a gyermeki ÉN-edet kibontakoztasd, a bennragadt sérelmeket feldolgozd, a félelmeiddel megbirkózz, a vágyaiddal szembe nézz, az érzelmeidet megéld, hagy az lehess, aki igazán szeretnél.

Mert nem mindegy, hogy olyan felnőtt vagy, aki megőrizve gyermeki ÉN-jét éli az életét, vagy gyerekes felnőttként, játszmázva keresi a világban a helyét.