Érezted már azt, hogy kifutnál a világból? Nem, nem azért mert menekülni akarsz, hanem mert elég... Emberekből, helyzetekből, nehézségekből, érzésekből. Mert megkapta a tested vagy lelked azt az utolsó pofont, amitől szinte moccanni sem bírsz, miközben ordítanál, mert minden fáj. Szinte fáj már a létezés is. Mert lehajolva a talpad alatt már a mélypontot érintenéd.

Persze nyugodtan rád lehetne sütni, hogy azért szállnál ki, mert félsz, mert valami elől úgy elbújnál. Mondjuk egy felvállalás, egy szorongató helyzet, egy kínos szitu, a sok feladat, egy megmérettetés vagy bármi más futásra késztet.

Lehet ilyen is, de néha csak azért, mert mondjuk tele van a hócipőd, úgy mindennel. Nem is biztos, hogy megvan a konkrét okod, azt viszont érzed, hogy nagyon nem stimmel benned valami. De jó is lenne ilyenkor picit kiszakadni abból, amitől besokalltál és valami olyat tenni, ami kisöpri belőled, ami fojtogat.

Ugye, hogy éreztél már ilyet?

Mit teszel, mit tennél ekkor?

Futni lehet, de a világból nem tudsz, tehát helyben kell megoldanod önmagad feloldozását.

Néha elég egy pici is, hogy a megborult egyensúly helyreálljon. Egy beszélgetés, egy kávé, egy könyv, egy hosszú séta is sokat tud segíteni, de van, hogy ez nem elég. Olykor teljes elvonulás, a külvilág kirekesztése kell ahhoz, hogy összekaparászva önmagad újra folytatni tudjad.