“Ha valakit megszeretsz, vegyél hozzá egy jó nagy szemeteszsákot. Minden nap dobd bele a másik hibáit! És felejtsd el! Nézz a szemébe! Ember ő is, szegény, mint te, és teli van hibával. Ne azt nézd, hanem a szemeit! Csakis a szemeit! Vagy még inkább: a szívét!”

Müller Péter

Általában nem ezt tesszük. Időről-időre előkotorjuk a szemetesből és meglóbáljuk a másik előtt a hibáit, hiányosságait, tévedéseit, emlékeztetve őt arra, hogy nem tökéletes. (Ahogy velünk is teszik.) Pedig, ha igazán szeretünk valakit, akkor minden rossz vonásával együtt tegyük azt, hisz mi is azt várjuk el a másiktól. Igaz?