"Túlságosan is könnyű börtönt építeni a fájdalmainkból."- Edith Eva Eger

Aki éppen a saját börtönében ül, az most zokon veheti ezeket a szavakat, hiszen nem ő választotta, nem ezt akarta, pocsékul érzi magát bezárva önön börtönében. Tehát egy ilyen kijelentés most bántó lehet a számára.

Pedig gondolj csak bele...

Azt gondolod odabent biztonságban vagy? Dehogy is! Az, ahol vagy, bezárva saját önpusztító, önromboló gondolataiddal együtt, csak egy látszólagos biztonságot nyújt. Kicsit sem vagy jobb helyen, mint idekint.

Igen, nem egyszerű elfordítani a lakatban a kulcsot és magad mögött hagyva mindazt amiben eddig éltél - éltél egyáltalán? - kilépni a rácsok mögül, de ahhoz, hogy igazi önmagad kibontakoztathasd, hogy boldog lehess jó lenne, ha megtennéd.

Ha nem tudod megtenni, mert nehéz, ne ostorozd magad, tényleg nem egyszerű. Az első és egyben legnehezebb lépés sajnos nem kihagyható. Elfogadni magadat, érzéseidet, vágyaidat, megbocsátani magadnak az el sem követett (!) bűneidet. Leszedni a magad vagy mások által rád ragasztott címkéket és meglátni alatta azt, aki igazán te vagy. Na ez sokszor valóban megugorhatatlan falnak látszik, de ha csak egy ici-picit is úgy érzed nem jó odabent, próbáld meg, próbálj meg kilépni.

És, hogy miért egyszerűbb bent csücsülni? Mert ott nincs meló. Illetve, ha jobban belegondolsz nagyon is van, csak az a meló arról szól, hogy egyre jobban leépíted magadat. A kinti "feladatod" viszont sokkal érdekesebb, izgalmasabb, és szebb.

De az sem baj, ha nem megy egyedül, akkor legalább add ki a rácson a kulcsot, ami a kezedben van, hogy segíthessen valaki.