Ha valami feszít, marcangol belülről, nem tudod eldönteni elmondjad-e valakinek és, ha igen, akkor kinek! Azon agyalsz helyesen tennéd-e, ha kimondanád, ami bánt, ami fáj! Mert hogy is érthetné meg a másik mi aggaszt téged, hisz az benned munkálkodik, nem benne. Nem ő érzi, hanem te.

- Ha kimondod, ott a kétely, biztos érti-e, amit átadtál neki, egyáltalán felméri-e, hogy a legféltettebb titkaidat osztottad meg vele. Nem-e kezeli olyan csomagként, amit egy következő pletykapartin továbbadhat.

- Ha nem mondod el, akkor tovább emészted magadat rajta, megbetegítve ezzel testedet, lelkedet.

Akkor most mi legyen?

"A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani.

Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak.

Ám azt hiszem, többről van itt szó.

A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. S ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz.

És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen. "

Stephen King