MAJD HOLNAP...

Naponta kétszer megyek el mellette. Reggel a napfelkeltét csodálhatom meg, este a Hold kerek arca terül szét a felszínén vagy a túlsó part fényeiben gyönyörködhetek. Fürödni nem szeretek benne, de nézni, csodálni, elmerengeni a partján egyenesen imádok.

Minden nap ugyanaz, mégis más. Hol csillogóan fehér, hol világos vagy mély kék, szürke vagy haragos zöld. Mikor megpillantom, elfog a vágyódás, hogy kicsit közelebb lehessek hozzá, hogy lássam és halljam, mert megnyugtat, feltölt, csak 10 perc és mintha átvenné tőlem a terhet, amit cipelek. Na majd holnap lesétálok! Aztán rájövök, hogy főzni "kell", vagy vasalni, vagy matekot tanulni, vagy vár egy A/4-es oldal, hogy megfejtsem milyen embert takar. Nem baj, majd holnap!

Itt lakok tőle néhány méterre, mégis alig van időm lemenni, mert mindig van valami más, ami fontosabb (fontosabb, mint a magamra szánt idő).

Pedig tisztában vagyok vele, hogy jót tesz nekem, hogy jobban érzem magam tőle. De majd holnap!

Persze nem fér bele minden egy napba, de milyen sokszor mondjuk: Majd holnap! Majd a jövő héten, majd nyáron, majd jövőre, majd, ha nyugdíjas leszek!

Néha csak egy finom kávé, egy más világba repítő könyv, egy jó kis film, egy meghitt baráti beszélgetés, egy megnyugtató séta, a családdal egy közös vacsora, egy feszültségoldó kirándulás, ami hiányzik, ami segítene, hogy tovább tudj menni. De majd holnap! És még mennyi mindenre mondjuk ezt!

Bárcsak ma tennénk meg, amit szeretnénk! Holnap pedig megint valami olyat, ami jó nekünk!