MENNYIRE NEM MINDEGY MIT HOZUNK MAGUNKKAL!

Íráselemzés során látom és sokszor személyes tapasztalás is, mennyire determinálják életünket a múltban átéltek, a gyermekkori emlékek.

Sokszor, sokan mondják, hogy szakíts a múlttal, hogy legyen jelened és jövőd. Azonban a múlt történéseit nem lehet kiradírozni, mint egy füzetbe leírt eltévesztett szót - maximum a tudatalattidba száműzheted, ahonnét időről-időre előtörhetnek. Személyiségünkbe beleégtek, meghatározzák jelenünket és jövőnk alapját is képezik.

Igyekszik minden szülő legjobb tudása szerint nevelni gyermekét. Ki így, ki úgy, annak megfelelően, milyen értékrendet képvisel gyermeknevelés terén...

A legjobbat akarva neki cselekszik, de néha elveti a sulykot. Rejtett parancsokat épít gyermekébe, ami nem engedi, hogy önmaga lehessen. Saját elképzelésének megfelelően akarja formálni, nem hagyva teret az igazi Én kibontakozására.

Kitűnő bizonyítványt, mellette élsportolói teljesítményt, tökéletes rendet kívánunk gyermekünktől. Mindemellett nem megengedett a hibázás számára. Hasonlítgatjuk másokhoz. Mi mondjuk meg mit csináljon, mit gondoljon, mit érezzen. Vagy szabályok nélküli királyságot hozunk létre, ahol ő ül a trónon, és ahol mi szülök vagyunk a kifogott aranyhalak. Agyon óvjuk, agyon féltjük, és minden rosszasága fölött szemet hunyunk.

Mindezzel meg is alapoztuk gyermekünk tuti jövőjét és egyben kap is tőlünk egy óriási feladatot az életre. Sok munkával átformálni önmagát és megtalálni az igazi ÉN-jét.

Terelgetni kell, de előre megírni gyermekünk sorkönyvét nem szabadna.