A HIBÁZTATÁS.

Ha valami probléma, gond, konfliktushelyzet áll elő, ha valami nem úgy alakul, ahogy mi szeretnénk, sok esetben azonnal rá tudunk mutatni arra az emberre, aki szerintünk a hiba forrása. Rögtön hárítjuk annak a lehetőségét, hogy mi okozhattuk ezt az egészet, hisz az biztos, hogy nem lehetünk mi a felelősek. Igyekszünk saját tetteinket, hibáinkat is másra hárítani, ezzel felmentve magunkat minden hibázási lehetőség alól. 

Bizony, aki felvállalja, beismeri a hibáit, nem becsülendő, az a gyengeség jele és a vállalás időpontjától kezdve céltáblául is szolgálhat a körülötte lévő pont erre a "gyengeségre" hajtók számára. Hasonló helyzetben, ha meg kívánja védeni magát a másik fél, előrukkolnak a régebbi, 1-2-10-20 évvel ezelőtti botlással, hibával, emlékeztetve arra, hogy régen is te voltál a hibás, ki más lehetne most is.

Van, aki látszólag beismeri, hogy szokott tévedni.
- Biztos hoztam én is rossz döntéseket... - Lehet, nem így kellett volna... - De, ha a körülmények mások lettek volna... (Tehát, mégsem ő maga a hibás.)

Van, aki folyamatos önostorozásban él, vagy mert valóban bűnbaknak érzi magát, vagy mert mártírként tetszelegni jó. A bűnbak valószínűleg sok fenyítést, szidást és annak megerősítését kapta gyerekkorban, hogy ő a bűnös mindenért. Így már el sem hiszi magáról ennek az ellenkezőjét.
A mártír pedig folyamatos figyelmet igényel és feloldozást vár másoktól, hogy: - Jaj, dehogy is, nem miattad van...

Hogy önostorozó, figyelem éhes, vagy nagy manipulátor vagy-e...., az írásjegyeid elárulják.