Ha pesszimista vagy...

..., akkor sem magadban, sem másban nem bízol igazán. Magadba nézve csak a hibáidat látod, nem ismered fel a jó tulajdonságaidat. Mivel kívülről is rosszra számítasz, kevésbé vagy nyitott, így a szociális életed is elég visszafogott. Az intimitás is nehezedre esik, mert magadról sem hiszed el, hogy elég jó lehetsz a másiknak és a másik sem elég jó neked. A rosszra, a negatívra, a gondokra vagy kiélezve, a radarjaid előbb észreveszik mi nem stimmel az eléd lerakott életben, a másik ember viselkedésében, és nem érted mások mit szeretnek a nyári napsütésben, amikor meg lehet sülni és mit az esőben, amikor szerinted csak vizes és sáros lesz tőle az ember.

Soha nem vagy igazán és felhőtlenül boldog, mert a legjobb dologban is meglátsz valamit, ami akadálya lehet, így viszont soha nem érzel elégedettséget és kielégülést.

Hajlamosabb vagy a hipohondriára, a depresszióra és ezzel együtt nyitottabb, befogadóbb is vagy a betegségekre.

Pesszimistaként nehéz erőt venni magadon - inkább nem is teszed -, hamar feladod és az elköteleződés is nehezen megy, bármiről is van szó.

Persze mindezek csak abban az extrém esetben igazak rád, ha már átestél a ló túloldalára, hiszen a pesszimizmusnak is vannak árnyalatai és vannak, akik csak az élet egyes területein azok.

A megtépázott önbizalom, a múlt hatása, és még ezeregy dolog lehet, ami sokszor nem engedi, hogy bizakodni merj!

Egyébként bizonyos helyzetekben nem is olyan rossz a negatívabb látásmód, mondjuk kevesebb csalódás érhet, ha eleve rosszra számítasz.