AMIKOR ÚGY ADSZ, HOGY IGAZÁBÓL KAPNI SZERETNÉL.

Fontos, hogy szerethessünk és szeretve legyünk, hogy az érzés kölcsönös legyen. A kölcsönös szeretet meghittsége megnyugvást, biztonságot ad minkét fél számára.

De van a szeretet adásnak-kapásnak egy - illetve a sok közül most csak ezt az egyet emelem ki - szürkébb szeglete, amit sok emberen meg lehet figyelni.

Amikor úgy ad, hogy igazából kapni szeretne.

A szeretethiányos ember így viselkedik. Illetve így is viselkedhet. Mert minden olyanra vágyik, amit a szeretetet által kaphat és amiben ő maga hiányt szenved. Figyelemre, megértésre, törődésre, együtt töltött időre, a fontosság érzésére, arra, hogy számít az ő személye is.

Persze, hogy megint a gyermekkor, ahová vissza lehet nyúlni, ha ezt a kérdést feszegetjük. Ha akkor megkaptad azt a figyelmet, gondoskodást, szeretetet, amire szükséged van ahhoz, hogy egészséges mennyiségű pozitív emocióval feltöltve lépj ki az életbe, akkor semmi gond. Ha nem így van, akkor lehet, hogy olyanná válsz, aki folyamatos megerősítésre áhítozva úgy ad - ha egyáltalán tud adni -, hogy igazából csak a cserébe kapott érzelmekre hajt. Így az általa nyújtottak nem is lesznek valódiak, csak azokkal kívánja kicsikarni a másikból, amire vágyik. Önös érdek hajtja, mert sérült, mert hiányérzete van. Az ilyen ember észrevétlenül leszívhat, hogy megkaphassa, amit akar.

A kézírásban a sérült önértékelés, az erőteljesebb intro- vagy extroverzió, a személy-től föggőség jelei lehetnek árulkodóak.

Ezért szoktam azt mondani, ha valaki ölelésre nyitja a karját, olykor érdemes elgondolkodni rajta, hogy téged akar "megszeretgetni" vagy neki van szüksége szeretetre.