PÉLDAKÉP.

Hogy konkréten van-e köze ennek a témának a grafológiához, nem tudom, mégis szeretnék beszélni róla, mert...

Nos, szerintem mindenki emlékszik még, amikor a suliban időről-időre megkérdezték, hogy ki a példaképed, van-e egyáltalán. Ilyenkor "illett" mondani valakit, mert milyen ember az olyan, akinek nincs példaképe, akire felnézhet, akit iránymutatónak, követendőnek tart. Atyaég, kit mondjak? Jó lesz Petőfi, vagy az aktuális miniszterelnök? Kit, milyen nagy nevet mondjak?

Felnőttként már sokkal egyszerűbb dolgom lenne. Már tudnám, hogy mit válaszoljak erre a kérdésre. Nagyon szép dolog, ha egy ismert előadóművész, vagy egy sportoló a teljesítménye, tehetsége miatt követendő példa számunkra, de sokszor nem kell olyan "magasra" tekintenünk. Elég ha körbenézünk magunk körül.

Az az anyuka vagy apuka, aki egyedül neveli fel a gyermekét. Az a szülő, aki éjt nappallá téve tesz a családjáért. Aki a beteg hozzátartózójának a megfelelő orvosért bejárja az egész országot. Aki a súlyos beteg gyermekének az ágya mellett van napi 24 órában. Aki töretlenül megy előre egy általa kitűzött célért.

A felsoroltak közül mindegyikre van példa a közvetlen környezetemben és szerintem mindenkiében. De ezek az emberek nincsenek előtérben, amit tesznek az nem látványos.

És mi van azokkal, akik miközben ápolnak valakit, dolgoznak valakiért, gyógyulnak egy testi vagy lelki betegségből, küzdenek valamiért, feladják? Akik azt mondják, elegem van, nem csinálom tovább, nincs értelme, elfáradtam... majd fogják magukat, újra felállnak és folytatják, teszik tovább a "dolgukat". És úgy is teszik, úgy is küzdenek, hogy csak a remény a társuk az úton senki és semmi más.

Ők mind-mind példaértékűek és megérdemlik az elismerő, a köszönő, dicsérő szavakat. Ők mind útmutatóak lehetnek a számunkra.

Mindannyian teszünk valami jót, mindenkiben vannak értékes, szeretni, tisztelni való tulajdonságok, vonások. Csak észre kell őket venni.

Néhány ember számára pedig mi magunk vagyunk a példakép.