Nem adtam címet ennek a bejegyzésnek, mert lehetett volna hit, remény, elismerés, vágy.... Mivel nem tudtam dönteni, cím nélkül maradt.

Egy pár napja átadott jellemrajz gondolkodtatott el, hogy milyen sokan járnak, járunk ebben a cipőben....

Meg szeretnénk felelni. Elsősorban mindig valaki másnak, akinek a figyelmére, elismerésére, szeretetére vágyunk, vagy nem is konkrét személynek, pusztán csak a környezetnek, a társadalomnak.

Aztán valahogy úgy alakul, hogy bár sokszor erőn felül teljesítünk, hogy megkapjuk az áhított és megérdemelt elismerést, de hiába a sok "munka", észre sem veszik, amit leteszünk az asztalra, vagy észre veszik, de nem fogják értékelni, mert bármennyire is bebizonyítottuk, hogy érdemesek vagyunk a vállveregetésre, csak azért se kapjuk meg!
A gátlásokkal, félelmekkel, szorongással, évekig vagy egy életen át tartó harc, azonban meg tudja hozni a gyümölcsét. Jó esetben nem rokkanunk bele, de nagyon-nagyon sok időnek kell eltelnie, mire egy hatalmas belső munka eredményeként tovább tudunk lapozni, amihez hatalmas belső hitre, önbecsülésünk, önbizalmunk megerősítésére lesz szükség. Így a végére már nem ácsingózunk kikönyörgött "szeretetre", csak saját magunknak akarunk megfelelni, ami igazából arról fog szólni, hogy: Tudom, hogy jó úton járok és én is jó vagyok!
Azt gondolom nagyon fontos, hogy "mindenkivel" jó kapcsolatot ápoljunk és igen kapcsolataink, környezetünk tükröt is tartanak elénk, melyben illik észre venni a hibáinkat, de ne feledjük, hogy ez a tükör néha milyen torz is tud lenni!

Sok esetben, ha nincs külső, pozitív megerősítése a tevékenységünknek és saját személyünknek, akkor azt fogjuk gondolni magunkról, hogy mi semmit nem tudunk jól csinálni, és mi magunk sem vagyunk jók.

Ne aggódj, mire ide eljutsz, már nem fog érdekelni ki és hogy vélekedik rólad.