Az előtted lévő papírlap szimbolikusan az életedet, az életteredet, azt a szociális közeget, ami körülvesz, a nagyvilágot, a lehetőségeidet jeleníti meg. A kezedben lévő íróeszköz pedig te magad vagy, amivel nyomot hagysz a papírlapon és láthatóvá teszed, hogy ebben a térben mekkora helyet foglalsz el, hogy érzed magad, mennyire használod ki a lehetőségeidet, hogy élsz és viselkedsz, és hogy viszonyulsz a lap négy oldalához, melyek a múltadat, a jövődet, a vágyaidat, az elfojtásaidat jelképezik.
A legelső betűd leírását követően a második betűt már van mihez viszonyítanod, azt már tudod valamihez igazítani. Ugyanez igaz arra is, amikor a legelső sorod alá folytatod a másodikat, harmadikat.
Ha leírsz egy betűt az te magad vagy, de ha leírod a következőt, akkor az előző betű már átminősül valami, valaki mássá. De mi történik, ha felborul az életünk, ha kicsúszik a lábunk alól a talaj, ha nincs akire támaszkodhatnánk, ha nincs ott akibe, vagy a papírlapon amibe kapaszkodhatnánk?
Ekkor egyedül maradunk, elveszítjük az előző betű adta kapaszkodót és egy bizonytalan, segítség nélküli közegben találjuk magunkat.
Nos kipróbáltam, hogy jelenik meg a papíron, ha csak a határaimmal vagyok tisztában - ez
a négy oldal -, de minden egyéb viszonyítási lehetőségem megszűnik. Ugyanazt a szöveget leírtam a megszokott tollammal és a csak UV fényre láthatóval - természetesen csak az írás után használtam az UV fényt. Az utóbbi esetében csak írtam, csak írtam, csak a beidegződéseimre hagyatkozhattam. Kíváncsi voltam tudom-e tartani a formákat, a távolságokat, az irányokat, ha nincs kapaszkodó, ha nincs mihez tartani.
Természetesen más az, ha a való életben kerülsz ilyen helyzetbe és más, ha a játék kedvéért próbálod ki ezt az írást. Minden esetre, ha csak a kíváncsiság hajt, akkor is láthatóvá válik mennyire bízol és hiszel magadban, mire vagy képes ha magadra, támasz nélkül maradsz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése