AZ ÉV LEGSZEBB ÜNNEPE.

Szeretem a karácsonyt, mert meghittebben együtt lehetek a családommal, a szeretteimmel. Szeretem azt, ahogy ki van világítva a város, ahogy ünnepi hangulatba burkolóznak az üzletek, hogy az ünnep alatt minden kicsit lecsendesedik, békésebbé, nyugodtabbá válik. A legtöbben ilyenkor toleránsabbak, elnézőbbek, megértőbbek vagyunk egymással. (Persze van, aki jól eltiporná - el is tiporja - a másikat a boltban, mert ha nem, akkor nem jut neki kacsacomb.)

De!

A karácsony szó hallatán sok érzés kel életre bennünk, melyek megszépítik vagy éppen terhessé teszik az ünnepre való készülődést.

Kimondatlanul is hatalmas elvárásokat támasztunk saját magunkkal szemben, mert meg akarunk felelni. De minek is, kinek is akarunk megfelelni? A legtöbb szakember szerint mi generáljuk magunknak a megfelelési kényszert, amit aztán a környezetünkre vetítünk ki, mintha az várná el tőlünk.

Az biztos, hogy ahogy kezdetét veszi az ünnepi készülődés, beszállunk a "Karácsonyi őrület" nevű mókuskerékbe és csak hajtjuk rendületlenül, míg körbe nem futjuk az összes üzletet, míg be nem szerzünk mindent, amiről azt gondoljuk kell a karácsonyhoz.

Szinte észre sem vesszük, mennyire eltávolodtunk a kis Jézus születésének ünnepétől, mennyire fogyasztó "karácsonyi őrültekké" váltunk.

Veletek együtt én is ott állok az üzletben és én is keresem a "megfelelő" ajándékot, amit betehetek a fa alá, keresem a sütihez valót és azon agyalok mit is főzzek majd. És miközben az ünnepi hangulat valamiféle jóleső melegséggel járkál bennem fel-alá, azon aggódom, nem-e gáz, hogy én csak három féle sütit fogok sütni, hogy most nem költök annyit ajándékra, mint szoktam és nem-e árulom el azzal a karácsonyt, ha idén kicsit lazábban veszem, mert csak fél lábbal akarom hajtani a mókuskereket.