TE NORMÁLIS VAGY?

Pszichológiai értelemben a mentálisan egészséges embert nevezzük normálisnak, aki épelméjű, beszámítható és nincs személyiségzavara.

Köznapi értelemben, az a normális, akinek nincsenek viselkedésbeli kilengései, erőteljes érzelmi hullámzásai, tiszta gondolkodás jellemzi, és nincsenek kirívó dolgai.

Akkor abban akár meg is egyezhetünk, hogy néha mindannyian "nemnormálisak" vagyunk, ugye?!

A grafológiai vizsgálatok és értelmezések is azon alapulnak, hogy az írásod milyen irányban és mértékben tér el az iskolában tanult sztenderd írástól. Mennyire vagy hű a normaíráshoz, és ezzel együtt a személyiséged mennyire "normális".

A mindennapokban általában a normális és nem normális közötti különbség abban rejlik, hogy amivel egyetértünk, amit jónak, követendőnek tartunk az a normális, amit rossznak, elítélendőnek és idegennek érzünk az a nem normális. Sőt, ha valaki nem olyan, mint mi, ha nem úgy gondolkodik, viselkedik mint mi és nem nekünk tetszően, más értékrend szerint éli az életét, akkor ő a nem normális dobozba kerül. Ebből következik, hogy magunkat viszont normálisnak tartjuk.

Pedig a másik, ahogy a szóban is benne van, csak MÁS. Nem rosszabb.

FELNŐTTÉL VAGY FELNŐTT LETTÉL?

Soha sem szakadunk el teljesen a gyermeki ÉN-ünktől, hanem magunkban hordozva azt, éljük felnőtt életünket. Ki többet, ki kevesebbet őriz meg abból a kisgyermekből, aki egykor volt, de egyikünk sem tudja hátrahagyni teljesen, hiszen abból fejlődött, alakult azzá, akivé mostanra vált.

20-, 30-, 40-, 50-, 60-, 70-, 80- éves felnőttként mit gondolsz magadról? Mennyire sikerült felnőnöd? És mennyire maradtál gyermek? És itt nem arra gondolok, hogy tudsz-e gyermeki lelkesedéssel nevetni, játszani, önfeledten örülni!

A neveltetés, a gyermekkori emlékek, tapasztalások összessége fogja meghatározni és befolyásolni milyen felnőtté válunk. Minél teljesebb, nyitottabb, "értékesebb" gyermekkorod volt, annál teljesebb élet várhat felnőttként is rád. Ha szeretve voltál, ha törődtek veled, ha kaptál elég teret önmagad kibontakoztatására gyermekként, akkor zökkenőmentesen érkezhetsz a felnőttkorba. Ha nem mondhattad ki, amit éreztél, ha nem kaptál kellő figyelmet, ha nem lehettél igazán gyermek, mert túl szűk keretek között mozoghattál, ha mozoghattál egyáltalán, akkor egy felnőtt testbe zárt gyermekké válsz. Benned ragad minden, amit nem élhettél meg, amit nem mondhattál ki, amit eddig nem érezhettél, nem tehettél meg. Ezzel meg is pecsételődött a felnőtt léted, hiszen sokszor évek, évtizedek, vagy akár az egész életed "rámegy" arra, hogy a gyermeki ÉN-edet kibontakoztasd, a bennragadt sérelmeket feldolgozd, a félelmeiddel megbirkózz, a vágyaiddal szembe nézz, az érzelmeidet megéld, hagy az lehess, aki igazán szeretnél.

Mert nem mindegy, hogy olyan felnőtt vagy, aki megőrizve gyermeki ÉN-jét éli az életét, vagy gyerekes felnőttként, játszmázva keresi a világban a helyét.

JOHARI-ABLAK.

A Joe Luft és Harry Ingham pszichológusok által kifejlesztett Johari-ablak a saját magunkról és mások, rólunk alkotott képét, véleményét gyúrja egybe.

Roppant egyszerű, azonban mégis hihetetlenül hiteles képet tud adni rólad, abban az esetben, ha igazán őszinte vagy magaddal és, ha saját magadon kívül, olyan embereket kérsz meg, hogy mondjanak rólad véleményt, akik ismernek és a szemedbe merik mondani a véleményüket.

Az ablak NYÍLT négyzete azokat a vonásokat fogja tartalmazni, amelyekkel te magad és mások is tisztában vannak. Pl. tudod, hogy mindig elkésel, ha időre kell menned valahova, és azt a munkahelyeden is sokszor tapasztalják, a családi rendezvényekről való csúszásod miatt a családtagjaid is észrevették már és a dokihoz sem érsz oda időben a lefoglalt időpontra. Tehát ez a tulajdonságod ebbe a négyzetbe fog kerülni, sok egyébbel együtt.

A VAK négyzet olyan tulajdonságokat rejt, amelyekről te nem tudsz, viszont mások észrevették rajtad, benned. Ezek a vonások egészen addig itt maradnak, amíg valaki fel nem hívja rá a figyelmedet. Ekkor viszont már nem marad a VAK négyzetben, hiszen tudni fogsz róla, így átkerül a NYÍLT négyzetbe. Pl. állandóan panaszkodsz, hogy itt-fáj, ott fáj, hogy már megint nem aludtál jól, hogy esik az eső, hogy süt a nap, hogy hétfő van vagy éppen a keddel van gondod. Az egyik barátodnak elege van már az egészből és kimondja, hogy hagyd már abba a panaszkodást! Te értetlenül állsz előtte, hogy: Te aztán ugyan nem! Pedig de, csak észre sem vetted, hogy állandóan bajod van valamivel. (Még, ha nem is esik jól, de legalább már tudod miből vegyél vissza.)

A REJTETT négyzetben azok a dolgok vannak, amiket tudatosan vagy tudattalanul, de eltitkolsz mások elől. Lehet ez egy apró kis semmiség is, mint mondjuk utálod a brokkolit, de nem is gondoltad, hogy ezt világgá kellene kürtölnöd - tudattalanul marad rejtve - vagy hogy kleptomániás vagy, amit érthető módon titokban akarsz tartani. Bármiről is van szó, lesznek olyan személyek az életedben, akik előtt idővel fel fogod tárni a rejtett tartalmaidat is így ők nem készítenek neked sült brokkolit és segítenek kigyógyulnod a kleptomániából vagy az ajtajukon kilépve kipakoltatják a zsebeidet. Ettől kezdve viszont már a rejtett infók átvándorolnak a NYÍLT térbe.

Az ISMERETLEN négyzet olyan gondolatokat, érzéseket, cselekedeteket, tulajdonságokat tartalmaz, amelyek nagy sötétségbe burkolóznak. Sem te, sem más nem tudja melyek ezek. Általában egy nem várt helyzet, esemény hozza őket felszínre és sokszor meglepetésként hathat rád is, mert te soha nem voltál ilyen, nem is gondoltad, hogy ez is benned van, hogy ez is te vagy. Pl. éjjel és gyalog jársz haza. Ezerszer végigpörgetted magadban mi lenne, ha megtámadnának. Aztán basszus egyik éjjel tényleg megtörténik, de te teljesen másként teszel.... Na, amit ekkor teszel, az addig, amíg meg nem történik, az ISMERETLEN mezőben marad, de csak addig.

Sokan sokkal kritikusabbak önmagukkal szemben, mint az "egészséges" lenne, sokan pedig túl elnézőek, ha saját magukról van szó!

Ahhoz, hogy teljes képet kapjál magadról, nem elég ha "csak" önelemzést végzel, ha "csak" magadba nézel. Bele kell nézned abba a tükörbe is, amelyet a családod, a barátaid, a munkatársaid, az ismerőseid és a tágabb környezeted tart eléd. Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek a véleményére adnod kell - sőt(!) -, viszont sokat hozzáadhatnak az önmagadról alkotott képhez.

Te is tudod, hogy mások rólad alkotott véleménye lehet, hogy csak puszta rosszindulat szüleménye, kreált "igazság", kritika. A kritika őszinte véleményt is takarhat, így rávilágíthat olyan tulajdonságainkra, amelyeken érdemes lehet változtatni. De a kritizáló fél saját hiányosságai, félelmei kivetítése is lehet, ezáltal megalapozatlan, burkolt irigység, mellőzöttség érzése fogalmazódhat meg benne.

Mások rólunk alkotott véleménye erősíthet, de akár gyengíthet is bennünket. Ezért mindenképpen szanálni kell és csak azok szavát elfogadni, akik őszinték és véleményezésükben a segítő szándék nyilvánul meg. (Ha megfelelő önismerettel rendelkezünk, akkor kevésbé ingatják meg a magunkba vetett hitet a külső vélemények, de ha még magunk előtt sem merjük vagy akarjuk beismerni milyenek is vagyunk, akkor ez nagyon könnyen megtörténhet.)

Ha valaki kritikával illet bennünket, azt általában nem jó néven vesszük. Mindegy, hogy a körülményeinket, a cselekedeteinket, a szokásainkat, a szavainkat, a külsőnket éri vagy valamely belső tulajdonságunkra mutat rá a negatív vélemény, egyik sem esik jól, mert a bennünket bíráló megjegyzések akkor is fájdalmasan érintenek, ha mi magunk is tudjuk, hogy van valóság alapja.

Észrevetted, hogy a hátad mögött sokkal hamarabb formálnak az emberek véleményt, mint szemtől szembe? És míg az előbbi több negatívumot, úgy az utóbbi szinte csak pozitívumot tartalmaz. A szemedbe kevesen "merik" megmondani az igazi véleményüket, főleg "békeidőben". Viszont, ha "hadi állapot" áll be kettőtök között, már zúdítja is a másik a nyakadba a sok ki nem mondott, sérelembe burkolt, negatív tulajdonságaidat. Ekkor ne feledd, a véleménye inkább őt magát, mint téged minősít.

ÖNISMERET.

Önmagunk megismerése egy életen át tartó folyamat és kaland is egyben, amibe soha nem késő belevágni.

Minél több dolog történik velünk, annál többet tudunk meg magunkról! Egy új élethelyzet, új szituációt eredményez, mely eddig nem tapasztalt érzést, gondolatot, cselekedetet vált ki belőlünk. Minden újabb tapasztalás közelebb visz önmagunk megismeréséhez, de így is előfordul, ha egy már megtörtént helyzethez hasonlóban találod magadat, mégsem úgy viselkedsz, mint előzőleg. Tehát tapasztalásaink által mindig mindenből tanulunk valami újat, ami hozzáad valami pluszt az önmagunkról alkotott képhez.

Azt gondolom mindenkinek szükséges lenne megjárni azt az önmegismeréssel járó lelki folyamatot, ami segítene felfedezi, megérteni, elfogadni önmagát. Természetesen az őszinte befelé fordulás felszínre hozza esetleges hibáinkat, rossz tulajdonságainkat is, tehát a szembesülés nem fájdalommentes, de személyiségfejlődésünk elengedhetetlen része.

Senki nem tökéletes, mégis úgy vagyunk jók, ahogy vagyunk. Millió hibánk van, de mellette tele vagyunk olyan jó tulajdonságokkal, képességekkel és készségekkel, melyek csak ránk jellemzőek, melyektől egyediek, különlegesek vagyunk. Hasonlítunk egymásra, de külső és belső adottságaink, a bennünk rejlő személyiségvonások ötvözete mégis egymástól eltérővé formáz bennünket.

Életünk során időről-időre számot kell vetnünk, szembe kell néznünk önmagunkkal. Ilyenkor nem lehet félrebeszélni, őszintén ki kell mondanunk mit gondolunk magunkról, hogy érzünk saját személyünk iránt, mit látunk jónak, rossznak önmagunkban, hol tartunk önmagunk jobbá tételében. (Ha egyáltalán haladunk akármerre is.)

A grafológiai analízist néha megelőzi egy kérés. Megkérlek, hogy írj magadról 10 tulajdonságot. A rengeteg rád jellemző tulajdonságból, általában alig tudsz 3-at, 4-et felsorolni. Zavartan keresgéled a szavakat, mert egyrészt nehezedre esik magadról őszintén beszélni és magadat őszintén minősíteni. Másrészt nem akarod előttem sem túlfényezni, sem lehúzni magadat.

Ha mégis bevállalod, ki mered mondani mit gondolsz önmagadról, legyen az jó vagy rossz, akkor a pozitív és negatív tulajdonságok és azok aránya hitelesen tükrözni fogja mennyire vagy elégedett vagy elégedetlen az ÉN-eddel. Mennyire vagy jóban magaddal. Önmagad iránti optimális szeretet, vagy önelégültség, esetleg önostorozás jellemez inkább.

A grafológiai vizsgálat, így is, úgy is megmutatja mennyire helytálló az önismereted, alá is tudja támasztani, de akár meg is tudja cáfolni az önmagadról alkotott képet.

HA SZERETNÉL VÁLTOZNI, HA SZERETNÉL VÁLTOZTATNI.

Ha valami nem tetszik magadon, magadban, vagy körülötted, ha nem érzed jól magadat ott, ahol és amiben vagy, felmerül benned a vágy, hogy változtatni kellene. Idővel a vágy igénnyé formálódik, majd céllá alakulva elkezdesz tenni érte.

Eleinte hatalmas erőt érzel magadban és legyőzhetetlennek gondolod magadat, majd az első akadálynál, botlásnál vagy olyan helyzetnél, ami kicsit több lemondást, akaratot, kitartást kívánna tőled, beléd nyilall a gondolat, hogy inkább hagyod a csudába az egészet. Hagyod, mert erőfeszítést igényel tőled, mert a megszokottból kilépve frusztrálnak az új helyzetek, és mert kevésnek, gyengének érzed magadat. És kezded magaddal elhitetni - mintegy feloldozásként -, hogy végül is nem is olyan rossz neked az eredeti felállás, amiből eleinte szabadulni szerettél volna. Később még elönthet a fellángolás, hogy újra meg kellene tenni és újra rá kellene lépni arra az útra, amin már egyszer elindultál, de végül beletörődve nyalogatod a sebeidet, hogy neked semmi nem sikerül.

A saját életedet senki más nem tudja a megfelelő mederbe terelni, csak te. Valóban nem egyszerű, nem zökkenőmentes és tényleg olykor úgy érzi az ember, hogy másnak sokkal egyszerűbb és nagyszerűbb az élete... (Ami lehet, hogy igaz is, de ne máséval, hanem a magadéval törődj.)

Te már lehet, hogy nem emlékszel életed első lépéseire, de mit gondolsz, mi lett volna, ha akkor, az első hasra esésnél, botlásnál lenn maradtál volna? Ugye milyen érdekes? Amikor járni tanultál, nem volt kérdés, hogy az első fájdalmas borulásnál újra felállj! Gyermekként nem hezitálunk, felnőttként azonban olyan gyorsan feladjuk, lemondunk az álmainkról, oly sokáig latolgatunk, hagyjuk, hogy a félelem, a bizonytalanság, a "kevés vagyok" érzés átjárva bennünket lehúzzon és a talajhoz ragasszon bennünket.

Nem baj, ha nem megy elsőre, nem baj, ha kicsit feladod, ha hibázol, ha tévedsz, de gondolj gyermekkori önmagadra, amikor a huszonkettedik fűcsomóban elakadva is tovább és tovább mentél.